Chopin Waltz No.14 in e minor

Novum vitam- Novum spesis

2017 november 21, kedd

Szerelem

Szerelmes vagyok.Igazán-vagyis igaziból.Nem tudom melyik a jobban kifejező szó.Talán a kettő együtt.Nem meglepő számomra,hogy olykor nem találom a szavakat.Nem találom,ha nem értem.Nem találom,akkor sem,ha igenis érzem.Nehéz érezni.Nehéz egy életen át tartó magányból felébredni.Boldogságot kapni,annyi-annyi rossz után.Vajon én,tudom ezt viszonozni?Talán ez is csak egy sóhaj...A sóhaj a legszebb átok.Én mégis hiszek a sóhajaimban.Még hiszek az álmaimban.A mesékben.Az én különös mesémben.És ha ez a mese is véget ér,mint minden:köszönöm minden percét,köszönöm a tisztaságát,köszönön,hogy hitet adtál,boldogság pillanatokat,a szikrát,és minden csókot.Köszönöm,hogy itt élsz bennem,ma,holnap,és örökké.Mostmár örökké.Szeretlek.

2017 október 1, vasárnap

Neked.

Várlak.

2017 szeptember 30, szombat

Hogyaza! :)

Az imént végigolvastam,ami az eltelt évek alatt itt maradt.És most legszívesebben fognám a fejem és jól odaverném.Miért voltam olyan hihetetlenül butus,hogy folyton,mindig,állandóan csak töröltem és töröltem...Milliónyi betűt.Milliónyi "azt a pillanatot".Mindent itt kellett volna hagynom.Minden elrontott mondatot,az utólag hiábavalónak hitt szavakat.Minden sóhajt,mosolyt,könnyet.Amiket kinevettem,mert gyermetegnek tűntek,utólag.Mind én voltam-vagyok-leszek:mekkora hülye vagyok :) !

Ezt most jól megállapítottam.

Viszlát holnap.Az utolsóval.

De ezúttal tényleg! :)

2017 szeptember 23, szombat

"Először számolj el tízig."

Hiányzik a vállad.Hiányzik az érintés a bőrödön.Hiányzik a  lopva nézett szád.Hiányzik még a NEM is.Hiányzik a hazugság.

Ezt nem kellett volna leírnom.Valamelyik holnapon majd törlöm.

2017 szeptember 17, vasárnap

Altató

Há!Nem is én lennék,ha most nem itt lennék.

Jól megígértem magamnak,hogy ide aztán már egy pillanatra sem.Illetve ide sem.Mégis.Van oka,hogyne lenne.Rendkívül ragaszkodó ember vagyok.Minden értelemben.Most épp abban,hogy görcsösen kapkodok.Tökmindegy,miért:)Szóval bizonyos,hogy az elkövetkező napokban itt is,ott is,na meg amott,mégis megjelenek.Jól megígértem pedig:)

Amiért e pillanatban,konkrétan.Van itt egy link.Láthstóan "csak" egy háromperces akármi.Nekem viszont hosszú idő óta a második dolog a nyugodt elalváshoz.Az első a jóéjtkedvesyossarian.(Csak hogy még érthetetlenebb legyen ez a pár mondat,amit hiába is próbálnék értelmesen közzétenni:)Szóval a link.EZ az én altatóm.Nos,most hogy ezt nulla betű helyett ily szépen kifejtettem..Valóban,nem is én lennék.

A lényeg:most màr itt van,jó helyen.Ezt kivételesen nem csak magamnak...

Talán egyszer,egy kósza lélek eltéved,pontosan ide,igaz,azt sem érti majd miezazegész,de TALÁN gondol egy nagyot,s ezáltal adhatok még valamit.Valakinek.Egy idegennek,aki akkor társammá válik.

Egy embernek,egy új érzést.Hallgatni ezt a csodát,míg el nem alszik.Ennyi.

https://youtu.be/CU0N0HkUnXA

2017 szeptember 9, szombat

Ki a jóég?

Az első kérdésem:ki a jóég kattintgat ide,erre az egyre csak fogyó,mára összesen 8-ra redukálódott értelmetlen betűhalmazra? Se egy darab komment..pl "hagydmárabbasemmiértelme", se egy monogram, "láttam",még ennyi sem.Én ezt nem értem.

Most sem tudom,mit is akarok írni,kifejezni,ordítani.Szerintem sosem tudtam.Talán megannyi elvesztegetett betű az évek alatt..hisz folyton törlök,törlök,törlök.Ami megmarad,miért?Talán azok fontosak.Fontosabbak a többinél.Persze mind kiváltságos,abban a pár percben,míg kimondom.Aztán valahogy elkopnak.A maradék pedig...ki tudja.

Már tudom.Sírni jöttem.Megint.

2016 október 25, kedd

Dal

Amikor úgy 9-10 éve egy napon kórházba kerültem,rettentően meg voltam ijedve.Nem volt velem senki,féltem,s nem értettem semmit.Azon a napon mégis kaptam valami jót.Nem kért törődést, egy szinte vadidegen embertől.Illetve számomra már akkor is sokat jelentett,csak még nem tudtam a miértjét.Gyorsan eltelt az a 10 év.Most újra itt vagyok,ugyanazzal a problémával,ugyanazokkal a miértekkel..Csak a dal nem jön.Most már soha.Ezt az egyet tudom.

 

"Megmondom a titkát édesem a dalnak:önmagát hallgatja,aki dalra hallgat.Mindenik embernek a lelkében dal van,és a saját lelkét hallja minden dalban.És akinek szép a lelkében az ének,az hallja a másik énekét is szépnek."

2014 április 13, vasárnap

Sóhajok

Nem baj, ha nem írok ide minden nap. Az sem, ha hetekig, vagy akár hónapokig. Azt hiszem, ez az oldal- számomra, nem fedi a "blog" általános mivoltát. Inkább egy búvóhelynek tekintem, imapadnak, lakatlan szigetnek, ahol magamnak írhatok. S csak akkor, amikor idekívánkozik a lelkem. A mai nap ilyen. Megint válaszokat keresek, mi mást...

Anyukám kórházban van, amit részleteiben nem írok le, mert nem. Ez érthető. Az aggódás, félelem, és a percnyi megnyugvás váltja bennem egymást, hosszú napok óta. Tudom, hogy ez elsősorban az Ő harca, amit igenis meg fog nyerni, ez bizonyos, hisz nála erősebb ember, asszony, anya, nagymama nincs ezen a világon. Bámulatos az az akarat, ami benne megvan, és iszonyúan szégyellem magam, amiért bennem ebből, egy szemernyi sincs. Rettentően félek, ez a nagy igazság, pedig tudom, hogy nekem, most nem szabad. Nem lehet. Tilos. Csakis róla kell hogy szóljon, csakis a gyógyulás öröme miatt kellene sírnom, mert ÉL, s ez mindennél több. A világ összes, materiális kincsénél. Mindennél, ami boldogságot adhat egy embernek. És még annál is több. Kifejezhetetlen.

Emellett pedig számtalan megválaszolhatatlan kérdés- a miértek kínlódása...

S az a rengeteg sóhaj: Érted. Teérted, Mami. Szeretlek.

 

Elment:2014.június 4-én.

2014 január 30, csütörtök

Apunak

Minden évben, ezen a napon, az idő kontra felejtés harcára gondolok. Ne mondja nekem senki, hogy egy-egy év, szemernyi megkönnyebbülést hoz. Nem. Sosem lesz kisebb a fájdalom, a hiány, az emlék. Nem lesz kevesebb könny. Nagyon hiányzol, Apu...És ma sütnie kellene a napnak, és nem süt, csak hideg van, minden szürke és szomorú, és ezt nem enyhíti semmi. És csak rázom a fejem, hogy miért. Miért..Miért?! Miért mindig a jók mennek el? Gyűlölöm, mert igazságtalan, gyűlölöm, hogy nem értem, gyűlölöm ezt a 11 évet, és gyűlölöm azt a napot. És gyűlölöm, hogy nincsenek válaszok. És sütnie kellene a napnak, mert Te voltál a legjobb Apa, és köszönök mindent. Végtelenül szeretlek.

2013 december 6, péntek

Évzáró.Ma.

Ma jött el a napja, hogy bár sajátosan, részemről lezártnak tekintsem az évet.

Nos, ez sem véletlen.

Rég írtam ide, mert nehéz lett volna. Az elmúlt hetek egy bizonyos gyászévről szóltak. Annak minden negatívumával. Itt, belül.

Szinte napra, percre múlt el. Talán mert így kellett, sőt. Így "normális". Avagy én IS, így akartam. Na meg az élet. De főleg az agyam.

Finishendevége.

Csodás álmok jönnek (filmcím, kölcsönbe).

Yossarian. Jut eszembe- a fentiről. :) "Még az idén." Nem lett idén.

BUÉK.

:)

 

2013 szeptember 16, hétfő

Vonatok, állomások, én.

Jó ideje abban az idillben éltem, végleg megszabadultam a vonatoktól. Hát nem. Ismét robognak, s már tudom, éjjeleim részei maradnak. Akár akarom- avagy nem. Utóbbi lényegtelen álom mivoltukat tekintve, ugyebár. Csak a "zagyam", értem én.

Valami mégis megváltozott. Erőteljest. Már nem vagyok egyedül. Nem a kicsigyöngyvér kergeti a vágányt, vagy csak ül az üres a peronon, a valós álmait várva- minutumra pontosan, persze. Gyöngyvér felnőtt lett, társasága van, sőt. Beszélget. Más emberekkel, nem ám magában, mint rég. Így jobb. Furcsa, de jó. Dórinéni bizonyára ki fogja elemezni, egyetlen mindent elsöprő mondattal (lsd. legyintés).

Azt akartam, folytatódjon. Nem vágytam, AKARTAM. Közhelyek jutnak eszembe. Okosak. Ami nem öl meg, az megerősít, pl. Talán ma van a nagy nap? Számvetés? Mégis honnan kezdjem? (Költői kérdés volt. Hogyne tudnám. Persze, hogy tudom.)

Pontosan augusztus 25-től, a születésnapomtól.

Hogy mi történt akkor? Gyöngyvér álmodott. Valami nagyon szépet. Ébren.

S mi lehetne a végszó: persze, hogy hiába. Naná.

2013 szeptember 1, vasárnap

Töredékek

Töredékek- persze (hogy nem) véletlen, a hasamra csapok formában...

"Nehéz definiálni. Szeretni és szeretve lenni, vagy ha úgy van: veszekedni s aztán mindent félretéve megbocsátani; közös kis titkokat rejtegetni, apró bolondságokat, amikből, ha elszórunk egy- egy morzsát mások előtt, akkor csak mi ketten mosolygunk; és nem érdekel, hogy mások mit gondolhatnak. Talán, ezt jelenti. Társ, vagy férj, vagy szerelem: akárhogy nevezhetjük. Nekem egyet jelent. Szeretet, odaadás, vágyak, közös álmok, nagy beszélgetések; ölelés, csók, érintés; minden eszköz, amivel képesek vagyunk egymás lelkének megtalálására. És a legigazabb dologra: nem hagyni, hogy ez a fuvallat valaha is véget érjen. Orkánt gerjeszteni, ha kell, s nem számít, ha végigsöpör mindenen. Mert tudjuk, mindketten, hogy lecsendesül; és a végén mindig megmarad az a lágy, simogató szellő. Örökre. A kérdés, s a hozzá tartozó válasz, egy, és ugyanaz.Csak rajtam múlik? Igen. Csakis rajtam. Ez a vonzás törvénye."

és

"Várok valamire, akármire... Addig, amíg valaki más ki nem tépi belőlem."

na meg

"Rendkívül érdekes, ahogyan megpróbálom kívülről nézni magam. Ezt az aspektust nyilvánvalóan befolyásolják a külvilágból érkező, felém irányuló jelek. Tudom, hogy sokan szeretnek, kedvelnek, s azt is, hogy ennek a negatív értéke is jelentős. Emiatt nem érzem kifejezetten rosszul magam, csak bosszant, ha valaki úgy ítél meg mást, hogy fogalma sincsen a háttérről. Befogad egy tényt, és ha épp a rosszindulata szólal meg benne elsőre, az általában úgy is marad. És nem is ez a baj. Mindenkinek lehet véleménye, de akkor igenis tartson ki mellette, és AZT kommunikálja felém; ne azt, amit kétszínűségnek hívunk. Ezt a tulajdonságot egyenesen gyűlölöm."

sőt

"Jó lenne mindent tudni. Jó lenne, ha nem kellene válaszokat keresni, ha minden olyan egyértelmű volna. Vannak emberek, akik képesek ezen felülemelkedni, s nem gondolkodni. Semmin. Csak élni. Átélni."

végül

"Eltűnt a szivárvány. Örökre. S tudom, hogy hiába kergetem."

Aki érti az üzenetet, az érti, aki meg nem, az nem számít. A lényeg, s talán ez is lehetett volna főcím:

megint és mindig és nevessünk hurrá.

 

 

 

2013 augusztus 29, csütörtök

Nem tudom

Nem tudom, mit fogok írni, csak gépelek. Nem tudom néha, na jó, sokszor, mi miért történik. Avagy nem. Nem tudom, pl. most, ma, tegnap, sőt. Holnap sem fogok eszmélni. Nem tudom, mikor. Talán nem is baj. Nem tudom, miért van az Idő. Megfoghatatlan valami. Semmi. Minden. Akármi. Semmitmondó, null toleranciával. Várni. Mindig csak várni. Persze kötelezően. Mert ez az Élet. Azt mondják. Sokan. Sokaknak. Nem tudom, miért. Egyszer valaki elmagyarázhatná. Vagy inkább ne. (úgysem hinném) Aki egyszer leteszi a voksát, az már úgy is marad. Nem tudom, miként változunk egy pillanat alatt. Mert ilyen is van. Ezt is mondják. Én nem tudom. A lehelet is csak egy töredék. Semmi. Nagy ritkán minden. Boldogságpillanat. Az. De elröppen. Az is. Meg ez is. Mi marad? Emlék? Ja nem, idő. (pardon, el ne feledjem) Csak épp visszafelé. (itt egy nincsmosoly) Nem tudom. Írni kell. Megoldás. Mindenre. Nem tudok semmit. De, ez talán azt jelenti, épp most kaptam vissza a tollam. Pont most. Igen. Tudom.

2013 augusztus 19, hétfő

re

Totális törlés utáni első,re-bejegyzés(hogy pontos legyen a cím).

Valahogy offra váltott a tollam.Pár napja,hete;egy ideje.Szünidőt tart,avagy csak gondolkdik,keresgél,irányt vár?Nem tudom.De hiányzik.Ez tény.Nem fogom erőltetni.Talán majd újra visszatér.Vagy nem.Sohavolt érzés:furcsa.Egyetlen összetett mondat sem akar papírra vetődni.Úgy értem, aminek cseppnyi értelme lenne.Sem könnyű strófák,sem súlyos mondatok;varázsigék,lehelletek,álmok-felhők.Semmi.Értetlenség.Űr.Kérem vissza a tollam.

Kell.

re.