Chopin Waltz No.14 in e minor

Novum vitam- Novum spesis

2018 június 17, vasárnap

Búcsúlevél

Kislány voltam,mikor utoljára búcsúlevelet írtam.Emlékszem,milyen kilátástalan volt akkor is minden..Ennek úgy 30 éve.Akkor,ott abban a lépcsőházban nem sikerült megtennem.Nem tudom,ez alkalommal hogyan végződik..Rettegek attól,hogy fájdalmat okozzak magamnak,de mégis meg akarom tenni.Ebben az életben nekem már nincs értelme létezni,élni.Mindent és mindenkit elvesztettem.Főként saját magamat.Nincs jelenem,nincs jövőm.A múltam meg..amikor még a gyerekek velem voltak,akkor boldog voltam.Mindennél jobban szeretem őket,s a hiányuk borzasztó.Soha de soha nem fogom már őket visszakapni,sehogy sem.Így meg mi értelme?Semmi.

Holnap reggeltől utca.Ezúttal tényleg.Ide jutottam.Nem akarok élni.Most már nem.

Ennyi volt.

2018 június 10, vasárnap

Még mindig

Már több,mint egy hónap is eltelt,de még mindig hasonlítasz minden férfira..

Megyek az utcákon,és csak tűnődöm.Még mindig,mindenkiben, csak téged látlak.Talán nincs ebben semmi.Talán minden benne van.

Hiányzol.Ezt érzem.Még mindig,nagyon erősen.

 

 

2018 május 9, szerda

Na most lett elegem az idióta önsajnálatból.

Vagyok aki vagyok,akinek nem tetszik...

2018 május 7, hétfő

Fáj a szívem utánad.Annyira fáj.Annyira ROHADTUL fáj!Miért nem tudtál mégegy napot hazudni,egyetlen éjszakát;hogy először és utoljára melletted ébredhessek,hogy egyetlen egyszer végre boldog lehessek veled,melleted,érted..Mit mit mit rontottam el?!S miért nem érdemlek választ..???Nem érdekel ha megvetsz,ha bolondnak,nézel,vagy egy nullának.Igenis van szívem,lelkem,és most megszakad utánad.

2018 május 6, vasárnap

A szerelem

Talán csak sírnom kellene.Talán úgy könyebb lenne.Nem tudom miért.Nem tudom mit rontok el.Nem tudom mi az a borzasztó rossz bennem,mi miatt ezt megint,újra meg kell élnem.Semmi rosszat nem tettem..s mégis büntetés jár.Miért..Csak szerelmes vagyok.Ez az  egy bűnöm.

A szerelem nem valami véletlen.Azt kell követelnünk magunknak,aki a létével szinte kétségbe ejt.

2018 április 15, vasárnap

Érezni,igazán.

Mintha tegnap lett volna,amikor először találkoztunk ott,annál a padnál.Vártál,és én is vártalak.Olyan nagyon kedves emlék.Soha de soha nem felejtem el.

Vágyni valamire,ami csodát ígér,az már maga a csoda.

Szeretnélek még egyetlen egyszer látni.Megérinteni.Hallani a hangod.

Érezni,igazán.

Csak még egyetlen egyszer.

Ott,annál a padnál.

 

2014 április 13, vasárnap

Sóhajok

Nem baj, ha nem írok ide minden nap. Az sem, ha hetekig, vagy akár hónapokig. Azt hiszem, ez az oldal- számomra, nem fedi a "blog" általános mivoltát. Inkább egy búvóhelynek tekintem, imapadnak, lakatlan szigetnek, ahol magamnak írhatok. S csak akkor, amikor idekívánkozik a lelkem. A mai nap ilyen. Megint válaszokat keresek, mi mást...

Anyukám kórházban van, amit részleteiben nem írok le, mert nem. Ez érthető. Az aggódás, félelem, és a percnyi megnyugvás váltja bennem egymást, hosszú napok óta. Tudom, hogy ez elsősorban az Ő harca, amit igenis meg fog nyerni, ez bizonyos, hisz nála erősebb ember, asszony, anya, nagymama nincs ezen a világon. Bámulatos az az akarat, ami benne megvan, és iszonyúan szégyellem magam, amiért bennem ebből, egy szemernyi sincs. Rettentően félek, ez a nagy igazság, pedig tudom, hogy nekem, most nem szabad. Nem lehet. Tilos. Csakis róla kell hogy szóljon, csakis a gyógyulás öröme miatt kellene sírnom, mert ÉL, s ez mindennél több. A világ összes, materiális kincsénél. Mindennél, ami boldogságot adhat egy embernek. És még annál is több. Kifejezhetetlen.

Emellett pedig számtalan megválaszolhatatlan kérdés- a miértek kínlódása...

S az a rengeteg sóhaj: Érted. Teérted, Mami. Szeretlek.

 

Elment:2014.június 4-én.

2014 január 30, csütörtök

Apunak

Minden évben, ezen a napon, az idő kontra felejtés harcára gondolok. Ne mondja nekem senki, hogy egy-egy év, szemernyi megkönnyebbülést hoz. Nem. Sosem lesz kisebb a fájdalom, a hiány, az emlék. Nem lesz kevesebb könny. Nagyon hiányzol, Apu...És ma sütnie kellene a napnak, és nem süt, csak hideg van, minden szürke és szomorú, és ezt nem enyhíti semmi. És csak rázom a fejem, hogy miért. Miért..Miért?! Miért mindig a jók mennek el? Gyűlölöm, mert igazságtalan, gyűlölöm, hogy nem értem, gyűlölöm ezt a 11 évet, és gyűlölöm azt a napot. És gyűlölöm, hogy nincsenek válaszok. És sütnie kellene a napnak, mert Te voltál a legjobb Apa, és köszönök mindent. Végtelenül szeretlek.

2013 december 6, péntek

Évzáró.Ma.

Ma jött el a napja, hogy bár sajátosan, részemről lezártnak tekintsem az évet.

Nos, ez sem véletlen.

Rég írtam ide, mert nehéz lett volna. Az elmúlt hetek egy bizonyos gyászévről szóltak. Annak minden negatívumával. Itt, belül.

Szinte napra, percre múlt el. Talán mert így kellett, sőt. Így "normális". Avagy én IS, így akartam. Na meg az élet. De főleg az agyam.

Finishendevége.

Csodás álmok jönnek (filmcím, kölcsönbe).

Yossarian. Jut eszembe- a fentiről. :) "Még az idén." Nem lett idén.

BUÉK.

:)

 

2013 szeptember 16, hétfő

Vonatok, állomások, én.

Jó ideje abban az idillben éltem, végleg megszabadultam a vonatoktól. Hát nem. Ismét robognak, s már tudom, éjjeleim részei maradnak. Akár akarom- avagy nem. Utóbbi lényegtelen álom mivoltukat tekintve, ugyebár. Csak a "zagyam", értem én.

Valami mégis megváltozott. Erőteljest. Már nem vagyok egyedül. Nem a kicsigyöngyvér kergeti a vágányt, vagy csak ül az üres a peronon, a valós álmait várva- minutumra pontosan, persze. Gyöngyvér felnőtt lett, társasága van, sőt. Beszélget. Más emberekkel, nem ám magában, mint rég. Így jobb. Furcsa, de jó. Dórinéni bizonyára ki fogja elemezni, egyetlen mindent elsöprő mondattal (lsd. legyintés).

Azt akartam, folytatódjon. Nem vágytam, AKARTAM. Közhelyek jutnak eszembe. Okosak. Ami nem öl meg, az megerősít, pl. Talán ma van a nagy nap? Számvetés? Mégis honnan kezdjem? (Költői kérdés volt. Hogyne tudnám. Persze, hogy tudom.)

Pontosan augusztus 25-től, a születésnapomtól.

Hogy mi történt akkor? Gyöngyvér álmodott. Valami nagyon szépet. Ébren.

S mi lehetne a végszó: persze, hogy hiába. Naná.

2013 szeptember 1, vasárnap

Töredékek

Töredékek- persze (hogy nem) véletlen, a hasamra csapok formában...

"Nehéz definiálni. Szeretni és szeretve lenni, vagy ha úgy van: veszekedni s aztán mindent félretéve megbocsátani; közös kis titkokat rejtegetni, apró bolondságokat, amikből, ha elszórunk egy- egy morzsát mások előtt, akkor csak mi ketten mosolygunk; és nem érdekel, hogy mások mit gondolhatnak. Talán, ezt jelenti. Társ, vagy férj, vagy szerelem: akárhogy nevezhetjük. Nekem egyet jelent. Szeretet, odaadás, vágyak, közös álmok, nagy beszélgetések; ölelés, csók, érintés; minden eszköz, amivel képesek vagyunk egymás lelkének megtalálására. És a legigazabb dologra: nem hagyni, hogy ez a fuvallat valaha is véget érjen. Orkánt gerjeszteni, ha kell, s nem számít, ha végigsöpör mindenen. Mert tudjuk, mindketten, hogy lecsendesül; és a végén mindig megmarad az a lágy, simogató szellő. Örökre. A kérdés, s a hozzá tartozó válasz, egy, és ugyanaz.Csak rajtam múlik? Igen. Csakis rajtam. Ez a vonzás törvénye."

és

"Várok valamire, akármire... Addig, amíg valaki más ki nem tépi belőlem."

na meg

"Rendkívül érdekes, ahogyan megpróbálom kívülről nézni magam. Ezt az aspektust nyilvánvalóan befolyásolják a külvilágból érkező, felém irányuló jelek. Tudom, hogy sokan szeretnek, kedvelnek, s azt is, hogy ennek a negatív értéke is jelentős. Emiatt nem érzem kifejezetten rosszul magam, csak bosszant, ha valaki úgy ítél meg mást, hogy fogalma sincsen a háttérről. Befogad egy tényt, és ha épp a rosszindulata szólal meg benne elsőre, az általában úgy is marad. És nem is ez a baj. Mindenkinek lehet véleménye, de akkor igenis tartson ki mellette, és AZT kommunikálja felém; ne azt, amit kétszínűségnek hívunk. Ezt a tulajdonságot egyenesen gyűlölöm."

sőt

"Jó lenne mindent tudni. Jó lenne, ha nem kellene válaszokat keresni, ha minden olyan egyértelmű volna. Vannak emberek, akik képesek ezen felülemelkedni, s nem gondolkodni. Semmin. Csak élni. Átélni."

végül

"Eltűnt a szivárvány. Örökre. S tudom, hogy hiába kergetem."

Aki érti az üzenetet, az érti, aki meg nem, az nem számít. A lényeg, s talán ez is lehetett volna főcím:

megint és mindig és nevessünk hurrá.

 

 

 

2013 augusztus 29, csütörtök

Nem tudom

Nem tudom, mit fogok írni, csak gépelek. Nem tudom néha, na jó, sokszor, mi miért történik. Avagy nem. Nem tudom, pl. most, ma, tegnap, sőt. Holnap sem fogok eszmélni. Nem tudom, mikor. Talán nem is baj. Nem tudom, miért van az Idő. Megfoghatatlan valami. Semmi. Minden. Akármi. Semmitmondó, null toleranciával. Várni. Mindig csak várni. Persze kötelezően. Mert ez az Élet. Azt mondják. Sokan. Sokaknak. Nem tudom, miért. Egyszer valaki elmagyarázhatná. Vagy inkább ne. (úgysem hinném) Aki egyszer leteszi a voksát, az már úgy is marad. Nem tudom, miként változunk egy pillanat alatt. Mert ilyen is van. Ezt is mondják. Én nem tudom. A lehelet is csak egy töredék. Semmi. Nagy ritkán minden. Boldogságpillanat. Az. De elröppen. Az is. Meg ez is. Mi marad? Emlék? Ja nem, idő. (pardon, el ne feledjem) Csak épp visszafelé. (itt egy nincsmosoly) Nem tudom. Írni kell. Megoldás. Mindenre. Nem tudok semmit. De, ez talán azt jelenti, épp most kaptam vissza a tollam. Pont most. Igen. Tudom.

2013 augusztus 19, hétfő

re

Totális törlés utáni első,re-bejegyzés(hogy pontos legyen a cím).

Valahogy offra váltott a tollam.Pár napja,hete;egy ideje.Szünidőt tart,avagy csak gondolkdik,keresgél,irányt vár?Nem tudom.De hiányzik.Ez tény.Nem fogom erőltetni.Talán majd újra visszatér.Vagy nem.Sohavolt érzés:furcsa.Egyetlen összetett mondat sem akar papírra vetődni.Úgy értem, aminek cseppnyi értelme lenne.Sem könnyű strófák,sem súlyos mondatok;varázsigék,lehelletek,álmok-felhők.Semmi.Értetlenség.Űr.Kérem vissza a tollam.

Kell.

re.